Csapatépítő

Egy nagyon különleges nap volt az egyesület életében, hiszen az első hivatalos csapatépítőnket tartottuk és ami a legjobb, hogy egymásnak - a közösségnek - szenteltünk egy egész napot.
A nap első felét egy közös beszélgetéssel, reggelivel kezdtük - az elnökség által készített házi finomságok keretében -, ahol még jobban bele láthattunk a másik hétköznapjaiba és a közös céljainkba is. Recept: válassz ki valakit, mondjanak róla a csapattagok bármit, amit csak el tudnak képzelni róla, és aztán hallgassuk meg a valóságot - nagyon vicces és nem mellesleg érdekes perceket szerzett ez nekünk, hiszen jó tanulság, hogy hogyan is látnak minket mások kívülről. Próbáljátok ki! Egy jóízű közös ebéd után pedig 2 tréner kísérte a napunk egészen 6 óráig. Ők az FDE csapatát erősítik és a mi csapattá érlelésünket segítették. Majd egy jó bor és vacsora társaságában elemeztük a napot. Ismétlés következik, szükségünk van rá!