Előadni tudni kell! - Vendégünk Dr. Németh Zoltán

"Your brand is what people say when you are not in the room." by Jeff Bezos

Hányszor szembesültünk azzal az érzéssel, hogy nem jött ki belőlünk az, amit igazán tudunk vagy közölni szeretnénk szóbeli vizsga, prezentálás, interjú vagy rövid bemutatkozás során?! Vagy mekkora különbség van előadó és előadó között, hiszen van olyan, akinek már a témájára, sem emlékszünk, míg egy másik esetben még évek múlva is idézünk a mondataiból...

Szeptemberi szakmai estünkön bepillantást nyerhettünk a prezentációs technikák világába és reményt kaptunk azzal kapcsolatban, hogy a történetmesélés, a megkapó előadásmód nem egy velünk született képesség, hiszen ezt valójában fejleszteni is lehet.

Megismertünk néhány alapszabályt, trükköt, ami abban segít, hogy az elmesélt sztorink megragadjon a másik fejében. A komfort zónánkból kilépve ezt élesben is gyakoroltuk Németh Zoli segítségével, aki többek között a 2012-es és 2013-as TEDxWomen résztvevőit készítette fel.

Ahogy a viccmesélést, így a prezentálást sem lehet két óra alatt tökélyre fejleszteni, de folyamatos készüléssel elérhető a kívánt hatás. Ha Titeket is érdekel a téma, látogassatok el bátran a Pest -Beszéd Retorika klubba csütörtökönként a KAPTÁRban!